Az ember nem attól lesz okos, hogy mindenre tudja a helyes választ. Attól lesz okos, hogy mindig a helyes kérdéseket teszi föl.

Ezt a két fogalmat általában kiegyenlítik a gyerekek és a felnőttek is.  A keserű tapasztalatok eredménye ez a kapcsolat. DE ENNEK NEM KELL ÍGY LENNIE.

Több tanulónak is segítek abban, hogy a matematika a sikerének a kulcsa legyen és ne az életük megkeserítője. A napokban néhány tanulóval olyan áttöréseket értünk el, amelyek boldogsággal töltöttek el bennünket és új energiákat adnak nekünk a további munkához. Ez ösztönzött arra, hogy megírjam ezt a cikket.

Van a fenti mondatoknak egy nagyon fontos jellemzője: a NEKÜNK és a MI. Mert a jó eredmény eléréséhez nélkülözhetetlen a bizalom:
a tanuló bizalma a tanár iránt
a tanár bizalma a tanuló sikerében
és, HOGY A TANULÓ HIGGYEN MAGÁBAN.

Amikor sikerül elérni ezt a három dolgot, akkor már megvan az út a siker irányába. És megvan a MOTIVÁCIÓ, amely elfeledteti azt, hogy a matematika csak a sikertelenség forrása lehet.

ÉS NEKÜNK sikerült! A tanulóimmal eljutottunk arra a pontra, hogy a matematikával szívesen foglalkoznak, mert a sikert jelenti a számukra. Márpedig minden ember arra vágyik, hogy sikereket éljen meg az életben. És a sikerük boldogsággal tölt el engem is. Nincs nagyobb öröm annál, mint amikor egy tanár azt látja, hogy egy tanulója visszanyerte a hitét önmagába.

A boldog tanárnő

Farkas Ildikó

siker1n_1

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

Címkefelhő

%d blogger ezt kedveli: